Antiatom

Valódi tények, információk, hírek az atomenergiáról, a média és az ipar csúsztatásai nélkül.

Adatlapok

arnyekvilag

Történetek

Bulgária eláll a belenei atomerőmű felépítésétől

2012.03.29. 21:51 | Atom Antal | 4 komment

Címkék: bulgária atomenergia atomerőmű nukleáris építés atomipar belene RWE

Az atomerőművet egy szeizmikusan aktív területre építették volna, ahol 1977-ben, mindössze 14 kilométerre az erőmű tervezett helyétől 120 ember vesztette életét egy földrengésben.

Jan Haverkamp, a Greenpeace atomenergetikai szaktanácsadója elmondta: „A Belene-projekt Oroszország trójai falova volt, amelyet az Európai Unió atomenergia-piacára akart betolni. A biztonsági kérdésekről, a magas költségekről és Bulgária növekvő orosz energiafüggőségéről szóló érveket mostanáig nem vették Bulgáriában kellőképpen komolyan, végül a bolgár kormány belátta, hogy ezeket a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A mai nap ünnep mindannyiunk számára, akik életben tartottuk az ellenállást 25 éven át: az atomerőmű építésének első ötletétől egészen a terv mai, végleges feladásáig.”

A projektet 1992-ben állították le először, a kommunizmus bukását követő gazdasági válság és a helyi környezetvédők harcos ellenállása miatt. 2002-ben, a Belene atomerőmű megépítéséről szóló tervek újjáélesztésekor a Greenpeace is beállt a helyi ellenállók közé. Egy helyi biogazdálkodó és Greenpeace-aktivista, Albena Szimeonova még halálos fenyegetéseket is kapott, miután 2004-ben a Greenpeace csatlakozott a hiányos környezetvédelmi hatásvizsgálatot megtámadó bírósági eljáráshoz. A Greenpeace segített nyomást gyakorolni a 49%-os tulajdoni részt vállaló stratégiai befektetőre, az RWE-re, minek hatására az már 2009-ben kiszállt a projektből. Ugyanígy lépett vissza 2010-ben a BNP Paribas pénzügyi tanácsadó vállalat is.

Greenpeace Fukusima kiállítás

2012.03.23. 14:44 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: japán atomenergia atomerőmű nukleáris paks atomipar atomkatasztrófa fukushima fukusima

Meglestük a Greenpeace Fukusima Árnyékvilág, Mondd Te Mit Választanál? című kiállítását a Széll Kálmán téren és az Örs Vezér Terén. A Blaha Lujza téri tapasztalatokról korábbi cikkünkben olvashatnak. A kiállítás on-line pedig itt tekinthető meg.

Fukusima nukleáris válság '12.03.02-05.

2012.03.22. 19:37 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: jelentés japán atomenergia atomerőmű atomkatasztrófa fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

A Greenpeace egy új jelentést tett közzé „Fukusima tanulságai” címmel, melyben lerántja a leplet a nukleáris biztonság mítoszáról és bemutatja a nukleáris szektort szabályozni hivatott intézmények kudarcát. A jelentést itt olvashatja, illetve itt egy korábbi hírünkben belinkelve és a greenpeace.hu oldalon megtalálja a tanulmány Vezetői összefoglalóját magyarul is.

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

Fukusima nukleáris válság, '12.02.28-03.01.

2012.03.22. 19:32 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: jelentés japán atomenergia atomerőmű nukleáris atomkatasztrófa fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

A Greenpeace egy új jelentést tett közzé „Fukusima tanulsága” címmel, melyben lerántja a leplet a nukleáris biztonság mítoszáról és bemutatja a nukleáris szektort szabályozni hivatott intézmények kudarcát. . A jelentést itt olvashatja, illetve itt alább egy korábbi hírünkben belinkelve és a www.greenpeace.hu oldalon megtalálja a tanulmány Vezetői összefoglalóját magyarul is.

Greenpeace: Fukusima tanulsága

2012.03.19. 15:24 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: jelentés japán atomenergia atomerőmű atomkatasztrófa fukushima fukusima

A Greenpeace a napokban mutatta be a „Fukusima tanulságai” című tanulmányát, amely szerint a japán atomkatasztrófát nem a természeti csapások okozták, hanem a japán kormány, az atomerőmű üzemeltetője és a felügyeleti hatóságok sorozatos hibái. A tanulmány legfontosabb következtetése szerint az emberi hibákból bekövetkező nukleáris katasztrófa a világ mindegyik atomerőművénél megismétlődhet, emberek millióit veszélyeztetve.

A tanulmány három fontos következtetésre jutott:

1) A japán hatóságok és az atomerőmű üzemeltetői teljesen rosszul mérték fel egy súlyos baleset lehetséges következményeit. Bár a valós kockázatok ismertek voltak, azokat kisebbítették és eltussolták.

2) Japán a súlyos katasztrófákra legjobban felkészült országok között van, az atomkatasztrófa hatásai mégis sokkal súlyosabbnak bizonyultak az elképzeltnél. A nukleáris vészhelyzetekre kidolgozott tervek kudarcot vallottak.

3) Százezrek élnek kitelepítve a sugárszennyezés miatt, akik nem tudják újrakezdeni derékba tört életüket, mivel alig kapnak segítséget. A hiányos jogi szabályozás miatt egy évvel a katasztrófa után mindössze öt kártérítési ügy zárult le, a számla legnagyobb részét végül a japán adófizetők fogják állni.

A kiadvány letölthető a fenti linkről.


Fukusima nukleáris válság, '12.02.24.27.

2012.03.07. 17:20 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: jelentés japán atomenergia atomkatasztrófa fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

A fukusimai nukleáris katasztrófát vizsgáló kormánybizottság öt nemzetközi nukleáris szakembert kért fel (többek között Andre-Claude LaCoste-ot, a francia Nukleáris Biztonsági Hatóság (ASN) vezetőjét, valamint Richard Meserve-et, a USA Nukleáris Biztonsági Hatóságának (NRC) korábbi vezetőjét), hogy vegyenek részt a fukusimai válság okainak feltárásában. A szakemberek véleménye szerint igaz ugyan, hogy a nukleáris balesetekért az üzemeltetőknek kéne vállalnia a felelősséget, azonban a jelen esetben a TEPCO és a kormány felelőssége között nincs éles határvonal. Meserve megjegyezte, hogy a katasztrófa fényében Japánnak újra kell értékelnie biztonsági kultúráját, továbbá hangsúlyozta, hogy a vészhelyzetek kezelésével kapcsolatos döntéseket, valamint a műszaki felméréseket a helyszínen lévő szakemberek hatáskörébe kell utalni, hiszen ezekben a kérdésekben nem a kormány által hozott politikai döntésekre van szükség. A szakemberek az átláthatóság hiánya miatt egyaránt kritizálták a kormányt és a TEPCO-t.

Fukusima nukleáris válság, '12.02.21-23.

2012.03.06. 21:05 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atom jelentés japán energia atomenergia atomerőmű nukleáris sugárzás krízis fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

Madarame Haruki, a japán Nukleáris Biztonsági Hatóság (NSC) elnöke aggályainak adott hangot azoknak a stresszteszteknek az érvényességével kapcsolatban, melyeket a leállított reaktorok újraindításával kapcsolatos döntés érdekében végeztek. Madarame szerint az elsődleges stressztesztek, melyek a földrengésekkel, cunamikkal és egyéb természeti katasztrófákkal szembeni ellenállóképességet hivatottak felmérni, nem megfelelőek, és így egy lényegesen részletesebb másodlagos tesztet kell végezni. A tesztek egyike sem vizsgálja a reaktorok ellenállóképességét a tüzekkel, repülőgép-becsapódásokkal, terrorista cselekményekkel vagy emberi mulasztásokkal szemben. Madarame megjegyezte: „Az elsődleges felmérések önmagukban nem elégségesek a reaktorok biztonságának felméréséhez. Mindenképpen szükséges a másodlagos tesztek teljes körű elvégzése.” A Nukleáris Biztonsági Hatóság (NSC) nem rendelkezik jogosultsággal annak meghatározása tekintetében, hogy a reaktorokat újra üzembe lehet-e állítani, illetve ha igen, akkor mikor. Ez egy olyan politikai döntés, amelyet Noda Josihiko miniszterelnöknek és más politikusoknak kell meghoznia, de ezt a döntést nem a másodlagos tesztek eredménye határozza meg. Mindazonáltal Madarame nyilatkozatai aggodalmat keltettek a kormány atomenergiával kapcsolatos döntéseiben egyébként is egyre kevésbé bízó lakosság körében.

A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) szakértői bizottságának tagjai – akiket azzal bíztak meg, hogy győződjenek meg a Kansai Electric által az Oi erőmű 3-as és 4-es reaktoraiban végzett első fokú stressztesztek érvényességéről – tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy a NISA leállította a bizottsági tagok között kibontakozott vitát és a hozzájárulás odaítélését azt megelőzően jelentette be, hogy a szakértők pontot tettek volna a viták végére. Az egyik bizottsági tag, Ino Hiromicu, a Tokiói Egyetem professzor emeritusa, azt nyilatkozta, becsapottnak érzi magát. Egy másik tag, Goto Maszasi azt mondta, az ügynökség lázas sietséggel igyekszik minél hamarabb megadni a jóváhagyást a reaktorok részére.

· 1 trackback

Fukusima kiállítás a Blaha Lujza téren

2012.03.05. 14:43 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atomenergia atomerőmű nukleáris megújuló atomkatasztrófa fukushima fukusima

Meglátogattunk a Greenpeace Fukusima Árnyékvilág...mondd Te mit választanál? c. kiállítását a Blahán. A kiállítás legfőbb ismérve  azon kívül, hogy informatív, az az, hogy nagyon szemléletes, érzékletes is. Sokunknak nem mondanak semmit a hírekben hallott adatok, hogy épp ennyi és annyi sugárzást mértek az erőmű környékén, Fukusima tartományban vagy éppen Tokióban. Ám ezen kiállítás nem erre koncentrál, bár ezekhez az információkhoz is hozzájuthatnak az érdeklődők. A képek nagyon érzékletesen mutatják be azt a szomorú tényt, hogy a katasztrófa következtében kb. 150.000 ember kényszerült elhagyni otthonát, és kénytelen azóta is máshol élni. Konkrét személyek, tanárnők, farmerek, halászok, mindennapi emberek köszönnek vissza a fotókon; Fukusima valódi áldozatai. A híradókban távoli dolognak tűnik az, hogy egy ázsiai országban több mint 100.000 embert telepítettek ki. Ám a kiállítás végigjárása után, egy emberi arc néz ránk vissza. Olyan emberek akik generációkon keresztül gazdálkodtak, éltek Fukusimában, és az atomkatasztrófa miatt életük sosem lesz már olyan, mint amilyennek megszokták. Hiába kapnak esetleg kártérítést, az nem pótolhatja a veszteségeket amiket elszenvedtek a lakosok az atomerőmű közelében. A katasztrófa költségei 520-650 milliárd USD-nál járnak már most, és senki nem tudja még csak megbecsülni sem, hogy mennyibe fog még kerülni ez a további években, évtizedekben. Hiszen egy atomkatasztrófa, nem hasonlítható össze egy áradással például, ahol pár év alatt újraépíthetünk mindent, visszaköltözhetnek az emberek és minden megy tovább mint azelőtt. A sugárzással nem lehet mit kezdeni, ott marad évtizedekig. Mindezen költségek az adófizetőket terhelik, hiszen az erőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO 1,63 milliárdra volt biztosítva, körülbelül 3 milliárdod fizetett ki eddig, azaz az eddigi költségek törekédét.  Felmerül a kérdés, hogy ha ekkora károkat képes okozni az atomenergia, a költségekről nem is beszélve, akkor három  ilyen hatalmas (és sok-sok  „kisebb”) katasztrófa után, miért engedünk még utat az atomenergiának, főleg tudva azt, hogy van biztonságos, tiszta, gazdaságos alternatívája. A kiállítás erről is szól, végigtekinthetjük a Greenpeace álláspontját, a megújulók és az energiahatékonyságban rejlő lehetőségekről. Hazánk hatalmas lehetőségekkel rendelkezik ezen a téren.
Megkérdeztük a kiállításon naphosszat kint lévő aktivistákat, milyen élményekkel lettek gazdagabbak:

„Rengetegen nézik meg minden nap a kiállítást, sok érdeklődő jön hozzánk beszélgetni is. Több  nyitott, pozitív emberrel is beszélgettünk mindegyik nap. A legtöbben elutasítják az atomenergiát, tanulva Csernobil,  Fukusima és Three Mile Island  példájából.Voltak olyanok is persze, akik kérdezték, hogy miért nem támogatjuk az atomenergiát, nos azért nem mert mint a külföldi példák is bizonyítják, mind a bővítés mind pedig az élettartam hosszíbtás is drága, sőtt folyamatosan drágul az építés során. Nem lenne ez másképpen Paks esetében sem. A biztonságot pedig nem tudja egy építő, üzemeltető sem garantálni, a gyakorlati tények alapján eddig átlag 10 évente történt egy-egy leolvadás, a kisebbekről nem is beszélve. Többen támogatásukról biztosítottak minket, bíztattak, hogy tartsunk ki. Az egyik beszélgetés mely a leginkább megmaradt, egy hölgyel volt, aki épp kórházba sietett beteg gyerekekhez. ezt hallva adtunk egy jó kupac matricát, szerény apróság csak, de a gyerekek szeretik a színes dolgokat, bíztunk benne, hogy azért örülni fognak neki.Volt akivel nagyon jót beszélgettünk például a csökkenő kőolaj és uránium készletekről, vagy éppen a panelházak szigeteléséről. Persze volt olyan is aki azt javasolta, hogy menjünk inkább kapálni, de ezt különösebben nem zavart bennünket. Az érdeklődők döntő többsége nyitott volt, kellemes hetet töltöttünk a téren. Március ötödikétől pedig irány a Moszkva tér."

A kiállítás további helyszínei: Széll Kálmán (Moszkva) tér  március 5.-10-ig,  valamint március 19-23.-ig Örs Vezér tere.

Online itt tekinthető meg a kiállítás.

A Blaha Lujza Téren készült képeinket pedig itt tekinthetik meg.

· 1 trackback

Fukusimai nukleáris válság, '12.02.17–20.

2012.03.01. 18:58 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atom jelentés japán energia atomenergia nukleáris sugárzás krízis fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

Kan Naoto volt miniszterelnök továbbra is felemeli a hangját az atomenergia ellen, azt állítva, hogy a Fukusima Daiicsi erőműben történt katasztrófa igazi okai az elégtelen szabályozás, a rossz tervezés valamint a rossz kommunikáció voltak, nem pedig a földrengés vagy a cunami. A Reuters-nek adott hosszas interjúban Kan azt mondta, hogy a Daiicsi erőművet eleve nem lett volna szabad a parthoz ilyen közel építeni a cunami kockázata miatt. „Alaposabb biztonsági intézkedéseket kellett volna hoznunk, de mi ezt elmulasztottuk. Hatalmas hiba volt, és be kell ismernem, hogy [a nukleáris válságot] emberi hiba okozta”.  Kan ma azon a véleményen van, hogy az atomenergiától teljes mértékben meg kell szabadulni és azt megújuló energiával kell felváltani: „Bár számos technológiai intézkedést lehet hozni az atomerőművek biztonságának növelése érdekében, azonban ezek önmagukban nem elegendők a legnagyobb kockázatok kivédéséhez.”

Fukusima-Árnyékvilág; mondd, te mit választanál? kiállítás

2012.02.22. 23:25 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Kedves Hölgyem, Uram!

Szeretettel meghívjuk a február 23-án 10.30-kor Budapesten, a Kossuth téren nyíló kiállításunkra, ami 19 napig lesz megtekinthető Budapesten.

Nézze meg Ön is kiállításunkat, olvassa el háttéranyagainkat, az itt jobbra és balra található adatlapokat és személyes történeteket!

A  "Fukusima – Árnyékvilág ...Mondd, te mit választanál?”  című szabadtéri fotókiállítást

Szilágyi Lenke fotóművész, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze nyitja meg.

A kiállítással a japán Fukusima Daiicsi atomerőmű három reaktorblokkjának leolvadásával járó, máig is tartó nukleáris katasztrófa közelgő, egy éves évfordulójára is emlékezünk.

A kiállítás gerincét nyújtó fényképeket a többszörösen díjazott Robert Knoth és Antoinette de Jong szerzőpáros készítette, melyeket Budapesttel párhuzamosan még a világ 15 pontján is bemutatnak. A képeket a nukleáris biztonság hazai helyzetéről és az atomenergia kiváltásról szóló információk egészítik ki.

 „A falvakon átsétálva a veszteség szörnyű érzése nehezedik ránk. A kultúra és hagyományok elvesztése, a közösség és az életmód elvesztése, az egészség és maga az élet elvesztése.” - R. Knoth és A. de Jong

A megnyitón - a farsangi kiszebábu égetés népszokását újraértelmezve egy, az atomenergiát jelképező háromméteres szalmabábut fogunk elégetni, hogy elűzzük a nukleáris telet, és megnyissuk az utat a megújulók és a kevesebb energiafogyasztás kora előtt.

A kiállítás megtekinthető 10 és 19 óra között
február 23-24.: a Kossuth téren,
február 27 - március 3.: a Blaha Lujza téren,
március 5-10. között a Széll Kálmán (Moszkva) téren és
március 19. és 23. között az Örs vezér terén.

Szeretettel várjuk!

Greenpeace Magyarország Egyesület

A kiállítás anyagai megtekinthetőek on-line itt.

Fukusimai nukleáris válság, '12. 02.14–17. Gyorsjelentés .

2012.02.22. 23:02 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atom jelentés japán energia nukleáris sugárzás krízis fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

(Összeállította Christine McCann, korábbi hírek: http://www.greenpeace.org/international/en/news/Blogs/nuclear-reaction/ )

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

Haruki Madarame, a japán Nukleáris Biztonsági Hatóság (NSC) elnöke beismerte, hogy a japán nukleáris előírások számos hibát tartalmaznak, és a tavaly márciusi Fukusima Daiicsi nukleáris katasztrófához nagyban hozzájárult, hogy nem készültek óvintézkedések cunamik és az áramellátás kiesésének kivédésére. „Be kell ismernem, hogy az általunk eddig kiadott nukleáris biztonsági iránymutatások számos hibát tartalmaznak. Még olyan állításokat is tettünk, miszerint nem szükséges figyelembe vennünk az óriási cunamik és huzamosabb ideig tartó áramkimaradások kockázatát.” Azt is beismerte, hogy korábban nyilvánosságra kellett volna hozni a SPEEDI adatokat, melyek a sugárzás terjedését hivatottak előre jelezni. Madarame egy parlamenti bizottság (a Fukusimai Nukleáris Baleset Kivizsgálására Létrehozott Független Vizsgálóbizottság) előtt tett vallomást. Beismerte, hogy a japán nukleáris biztonsági standardok nagymértékben elmaradnak a többi ország és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által alkalmazott iránymutatásoktól. „Míg nemzetközi szinten számos különböző új biztonsági iránymutatást vizsgáltak, addig a Hatóság folyton csak a kifogásokat kereste, hogy Japánban miért nem szükséges hasonló intézkedéseket hozni. Egy reformokat kerülő, nehézkes döntéshozatali mechanizmusú rendszer jött létre” — mondta.

A Hokkaido Electric arra kérte a körzeti bíróságot, hogy utasítsa el a felperesek által benyújtott, a Hokkaido Electric Tomari erőművében található nukleáris reaktorok újraindításának megakadályozását kérő keresetet. A felperesek érvelése szerint az atomenergia egyszerűen túlságosan nagy veszélyt jelent egy olyan földrengés sújtotta országban, mint Japán és „már a nukleáris reaktorok puszta létezése is sérti a lakosok személyiségi jogait.” Válaszképpen a Hokkaido önként beismerte a veszélyt azt állítva, hogy „lehetetlen tökéletes biztonságra törekedni a fejlett tudomány és technológia alkalmazása során.”  Az atomenergia ellenzői erősen kritizálják a Hokkaido nyegle és nemtörődöm hozzáállását.

A Japán Atomenergia-ügynökség (AEC) vezetője, Shunsuke Kondo beismerte, hogy a Fukusima Daicsi erőműben használt alapvető szellőző-berendezések hibás tervezése vezetett a hidrogén robbanásokhoz és az ezeket követő nagymennyiségű sugárzóanyag kibocsátáshoz, ezáltal tovább súlyosbítva a nukleáris katasztrófát. Kondo azt nyilatkozta, hogy korábban meg volt győződve arról, hogy egy esetleges baleset bekövetkezése esetén a radioaktív szennyeződés csupán korlátozott lenne, ahogy az a Three Mile Island katasztrófa esetén is történt. „Ez volt a legnagyobb tévedésünk” — tette hozzá Kondo.
 
A nukleáris ipar és a kizárólag az energiaellátásra koncentráló vezető japán üzletemberek részéről érkező nyomás hatására a kormányon lévő Japán Demokrata Párt (DPJ) megújult erővel támogatja az atomenergiát. Az ellenzéki Liberális Demokratikus Párt (LDP) megosztott a kérdésben: egyesek késleltetnék az ország nukleáris energiapolitikájára vonatkozó döntést, mások erőteljesen kiállnak az atomenergia megszüntetése mellett.

Egyre több tokiói vállalat kér ajánlatot alternatív energiaellátásra, miután a TEPCO a közelmúltban 17 %-os vállalati díjemelést jelentett be. Bár számos kisebb szolgáltató kínál alacsonyabb árakat, mint a TEPCO, azonban az általuk biztosított villamosenergia mennyiség korlátozott. Elemzők szerint mindez fokozhatja a nyomást a villamosenergia ipar deregularizációja irányában és lehetővé teszi újabb versenytársak színre lépését.  

A japán közszolgálati televíziós csatorna, az NHK által elvégzett 1.000 fős felmérés szerint 36 % ellenzi a lekapcsolt japán nukleáris reaktorok újraindítását, további 36 % pedig egyelőre bizonytalan. Csupán a válaszadók 22 %-a támogatja az újraindítást.

A Fukusima Daicsi erőműben történt nukleáris katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság előtt tanúskodó Nobuaki Terasaka, a Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) korábbi vezetője beismerte, hogy — bár az ő felelőssége volt a katasztrófával kapcsolatos információk továbbítása a Miniszterelnöki Hivatal felé a tavaly márciusi válság idején — elmulasztott meggyőződni arról, hogy ezen információk hatékony kommunikálása valóban megtörtént-e.

Az atomenergia elleni népszavazás kiírásáért Oszakában aláírásokat gyűjtő civil csoport bejelentette, hogy elegendő érvényes aláírást gyűjtöttek össze a szavazás kiírásához (55.000 aláírást, amely több, mint a szükséges szám, azaz az oszakai szavazóképes lakosok egy-ötvenede). Oszaka polgármestere a magas költségek miatt vonakodik a népszavazás megtartásától.

TEPCO

A TEPCO a saját függetlenségének fenntartása érdekében állítólag erősen ellenáll annak a kívánalomnak, hogy szavazati jogokat engedjen át a kormány részére.  Korábban a héten Goshi Hosono, a nukleáris válságok kezeléséért felelős miniszter így nyilatkozott: „Nem áll szándékomban jóváhagyni, hogy közpénzeket pumpáljanak a TEPCO-ba mindaddig, amíg a társaság nem biztosít a kormány részére a tőkeinjekció összegével arányos szavazati jogokat.” Ezalatt Yukio Edano, a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium vezetője ugyanezen kérdés kapcsán nyilvános vitába bonyolódott Yonekura Keidanren-nel, a Japán Üzleti Szövetség elnökével. Keidanren ellenzi a TEPCO államosítását.
 
A TEPCO tárgyalásokat folytat a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztériummal és a Nukleáris Kártérítési Felelősséget Könnyítő Alappal (Nuclear Damage Liability Facilitation Fund) annak érdekében, hogy már júliustól megemelhesse a lakossági villamosenergia árakat az eredetileg tervezett október helyett. A szolgáltató igyekszik minden lehetséges eszközt igényben venni annak érdekében, hogy finanszírozni tudja a fukusimai nukleáris katasztrófa következtében rá háruló hatalmas kártérítési, kármentesítési és erőmű leszerelési költségeket.

Goshi Hosono, a nukleáris válságok kezeléséért felelős miniszter azt nyilatkozta ezen a héten, hogy a kormánynak nem áll szándékában jóváhagyni a TEPCO második Fukusima prefektúrabeli atomerőműve, a Fukusima Daini erőmű reaktorainak újraindítását. Ez a lépés hatalmas érvágást jelentene a TEPCO számára, akinek egyébként is óriási kártérítési és kármentesítési költségeket kell állnia, valamint a Fukusima Daiicsi erőmű leszerelésének költségeit. A Daini erőmű négy reaktora által termelt energiából származó bevétel kiesése mellett a négy reaktor leszerelése is hatalmas költségeket jelentene. A japán törvények nem teszik lehetővé, hogy a kormány visszatérítse a leszerelés költségeit, bár a szolgáltató esetleges államosítása esetén közpénzeket is fel lehetne használni.

A reaktorok állapota

A TEPCO azt állítja, hogy a Fukusima Daicsi 2-es reaktorában az utóbbi időben mért magasabb és ingadozó hőmérséklet értékek egy hibás hőmérsékletmérő műszerre vezethetők vissza. Az üzemeltető társaság jelentette a problémát a Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) részére, miután elektromos árammal tesztelték a hőmérőt. A meghibásodás ráirányítja a figyelmet arra a tényre, hogy a sérült reaktorok továbbra is veszélyes állapotban vannak, továbbá a reaktorokat védő biztonsági berendezések is megsérülhettek az ismételt földrengések, a cunami, a hidrogén robbanások és a nukleáris leolvadásból származó rendkívül magas sugárzási szint következtében. A TEPCO az általános gyakorlat szerint 13 havonta ellenőrzi és kalibrálja a hőmérséklet mérő és egyéb berendezéseket. Mindazonáltal a sugárzás magas szintje miatt emberek továbbra sem léphetnek a reaktorokba és várhatóan a sérült fűtőelemeket tíz évig nem lehet majd eltávolítani. Mindez felveti a kérdést, hogy vajon mi fog történni, ha további biztonsági és monitoring berendezések is meghibásodnak.
 
Az Európai Geotudományos Egyesület által készített új tanulmány szerint jelentős kockázata van annak, hogy a sérült Fukusima Daiicsi erőművet a „közeljövőben” egy nagyerejű földrengés tépázza meg, mégpedig a tavalyi 9-es erősségű földrengés következményeként. A kutatók véleménye szerint nagy valószínűséggel folyékony kőzetek gyűlnek fel a Fukusima erőmű alatti törésvonal-zónában, amely széttolhatja a törésvonalakat és megnövelheti egy újabb földrengés valószínűségét. A márciusi rengés epicentruma a Daicsi erőműtől körülbelül 160 km-re volt, a tanulmány szerint azonban a következő rengés ennél sokkal közelebb sújthat le. A jelentés az alábbi végkövetkeztetéssel zárul: „A közeljövőben komoly figyelmet kell szentelni a Fukusima atomerőmű szeizmikus biztonságára”.

Szennyeződés (beleértve a gazdasági hatásokat és az emberek sugárzásnak való kitettségét is)

Fukusima prefektúrabeli tisztviselők kiemelkedően magas radioaktív cézium szintet (214.200 Bq/kg) mértek egy Namie nevű kőfejtőben. A vizsgálatot azt követően folytatták le, hogy igen magas sugárzási szintet mértek az innen származó kavics felhasználásával épült társasházakban, magánházakban és egyéb építményekben. Japánban nincs hivatalos sugárzási szint meghatározva a kavics esetén, mindazonáltal a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium tisztviselői jelenleg tárgyalnak a kérdésről, annak ellenére, hogy meggyőződésük szerint nem szállítottak a kérdéses kavicsból a Fukusima prefektúrán kívüli területekre.

A Környezetvédelmi Minisztérium és az Oktatásért, Kultúráért, Sportért, Tudományért és Technológiáért Felelős Minisztérium (MEXT) tudósai hamarosan megmérik a sugárzási szintet a Tokiói-öbölben is, beleértve az öböl fenekén található iszapot is, az aggódó lakosok kérését kielégítve. Az előzetes jelentés március végére várható. Egy Környezetvédelmi Minisztériumi tisztviselő beismerte: „Folyamatosan mérni fogunk, hiszen fogalmunk sincs arról, milyen mennyiségű radioaktív szennyeződés került a halakba.”

Az Asahi Shimbun újság által készített felmérés szerint a fukusimai lakosok egyre nagyobb százaléka hiszi azt, hogy már sosem fog visszatérni otthonába. Júniusban még a válaszadók 79 % mondta, hogy reménykedik a visszatérésben. Ez az arány mostanra 58 %-ra esett vissza. Ezen felül a megkérdezettek többsége kritizálta a kormány kármentesítési erőfeszítéseit is. Mindössze 20 % állította, hogy azok nagymértékben vagy valamelyest hatékonyak.
 
Kártérítés

A fukusimai nukleáris katasztrófa áldozatai és a TEPCO közötti kártérítési viták rendezésére létrehozott választottbírósági központ szeptemberi megalakulása óta mindössze öt ügyet bonyolított le a 948 beérkezett követelésből. A központban dolgozó egyik tisztviselő, Hiroshi Noyama azt panaszolta, hogy a TEPCO „a vártnál sokkal kelletlenebb a viták rendezése terén.”

 

Fukusimai nukleáris válság, '12. 02.10–13. Gyorsjelentés .

2012.02.22. 23:00 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atom jelentés japán energia nukleáris sugárzás krízis fukushima fukusima

Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

(Összeállította Christine McCann, korábbi hírek: http://www.greenpeace.org/international/en/news/Blogs/nuclear-reaction/ )

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

Egy új javaslat értelmében egy 5 km-es óvintézkedési zóna (angol rövidítéssel PAZ) kerülne kialakításra a japán atomerőművek körül. Ez megközelítőleg 150 000 itt élő embert érintene. A lakosoknak egy esetleges nukleáris katasztrófa esetén el kellene hagyniuk az óvintézkedési zónát, a kutatók véleménye szerint azonban a forgalmi dugók és egyéb közlekedési hiányosságok komoly problémákat okoznának. A 2005-ös népszámlálási adatok azt mutatják, hogy öt olyan atomerőmű van Japánban, ahol az óvintézkedési zónán belül legalább 10 000 ember él. A Tokai erőmű (Ibaraki prefektúra) körüli zóna több mint 48 000 ember számára ad otthont, akiket egyidejűleg kéne kitelepíteni. A kormány felkérte a helyi önkormányzatokat, hogy szeptember végéig dolgozzák át katasztrófamegelőzési terveiket annak érdekében, hogy azok megfelelően gondoskodjanak a fent felvázolt és egyéb problémák megoldásáról. Azonban számos tisztviselő szerint a határidő túl rövid, továbbá az ezernyi logisztikai probléma megoldásához szükséges források sem állnak rendelkezésre.
 
A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) benyújtott egy jelentést a japán Nukleáris Biztonsági Hatósághoz (NSC), amelyben jóváhagyta a Kansai Electric által üzemeltetett Oi erőmű 3-as és 4-es reaktorait érintő stressztesztek eredményeit. A Nukleáris Biztonsági Hatóság (NSC) szakértőket fog kirendelni a Kansai által alkalmazott vizsgálati módszerek ellenőrzésére. Amennyiben az NSC jóváhagyja az eljárást, úgy Noda Josihiko miniszterelnök, Fudzsimura Oszamu kabinetfőnök, Edano Jukio, a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium vezetője, valamint Hoszono Gósi, a nukleáris válságok kezeléséért felelős miniszter fogja meghozni a végső döntést azt illetően, hogy a reaktorokat újra lehet-e indítani. Mindazonáltal nem világos, hogy erre mikor kerül sor. Bár a törvény nem írja elő, hagyományosan a helyi hatóságok adják meg az engedélyt a fennhatóságuk alatt álló nukleáris reaktorok újraindításához. Nisikava Isszei, Fukui prefektúra kormányzója azt nyilatkozta, hogy mindaddig nem adja jóváhagyását, amíg a kormány el nem készíti a reaktorokra vonatkozó új biztonsági iránymutatásokat.
 
A Japán Atomenergia-ügynökség azt ajánlja az atomerőműveknek, hogy végezzék el az alkalmazottaik biztonsági átvilágítását, beleértve a büntetett előélet ellenőrzését is, az esetleges terrorista cselekmények megelőzése érdekében. 2005-ben már született egy hasonló javaslat, azonban azt semmilyen tényleges intézkedés nem követte. Japán az egyetlen olyan jelentős atomhatalom, ahol nem végzik el az atomerőműben dolgozók biztonsági átvilágítását. A Tokiói Elektromos Művek (TEPCO) továbbra sem tud számot adni 10 munkás sorsáról, akik röviddel a fukusimai katasztrófát követően tűntek el. Sem a munkások nevét, sem lakcímüket nem jegyezték fel.

A TEPCO

Edano Jukio, a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium vezetője azt nyilatkozta ezen a héten, hogy jóvá fogja hagyni a TEPCO számára megítélt 689,4 milliárd jen összegű kártérítési támogatást, de kizárólag abban az esetben, ha a társaság vállalja, hogy befolyásoló részesedést biztosít a kormány részére. Amennyiben a TEPCO erre kötelezettséget vállal, úgy a kormány hatékony irányítást nyer a társaság felett. A kormány most egy közel 1500 milliárd jen összegű alapot ígért a fukusimai nukleáris katasztrófa áldozatainak és károsultjainak kárpótlására. Az összeg megemelése által lehetőség nyílik azon 1,5 millió lakos kárpótlására is, akik önként hagyták el az erőmű körüli területeket. Ez az összeg nem tartalmazza a TEPCO életben tartásához szükséges tőkeinjekciót. Ezenfelül a társaság kénytelen leszúj fejezetet nyitni” Edano szerint.  A TEPCO várhatóan 695 milliárd jen összegű nettó veszteséget könyvel el 2011-re.
 
Maszuda Naohiro, a TEPCO Fukusima Daini erőművének üzemvezetője e héten adott interjújában most először ismerte be, hogy az erőműben leolvadáshoz közeli állapot alakult ki a tavalyi földrengést és cunamit követően. A Daini erőmű 12 km-re található a Fukusima Daiicsi erőműtől, ahol tavaly márciusban három nukleáris leolvadás történt. A Fukusima Daini erőmű hűtőszivattyúi automatikusan lekapcsoltak a cunami megérkezésekor. Több mint 2000 alkalmazott küzdött a reaktorok stabilizálásáért, többen közülük hatalmas súlyú kábeleket fektettek le, összesen mintegy 9 km hosszúságban. Maszuda azt nyilatkozta, hogy ha a földrengés és a cunami hétvégén sújtott volna le, mindössze 40 alkalmazott lett volna az erőműben.Ebben az esetben igen nehéz lett volna kezelnünk a helyzetet” — tette hozzá.

A TEPCO eddig összesen mintegy 229,2 milliárd jent fizetett ki kártérítési követelésekre a Fukusima Daicsi nukleáris katasztrófa 45 900 károsultja részére. Eddig több mint 86 ezren nyújtottak be kártérítési követelést (beleértve a 30 000 magánszemélyt és a 15 900 vállalatot és szervezetet), így a TEPCO-nak még több mint 40 000 kérelmet kell feldolgoznia.
 
A reaktor állapota

A TEPCO tisztviselői most azt állítják, hogy a 2-es reaktorban egy törött hőmérő miatt mérnek magas hőmérsékletet, valamint hogy a hideg leállás állapota továbbra is biztosított a Fukusima Daiicsi erőműben. A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA)bár osztja a fenti véleménytazt javasolja a TEPCO-nak, hogy szivattyúzzon még több vizet a reaktorba a fűtőelemek hidegen tartása érdekében, ha esetleg mégis tévednének. A mért hőmérséklet adatok egyenletesen emelkedtek az elmúlt két hét alatt. A hőmérséklet február 13-ra elérte a 94,9 ºC-ot. A reaktor egyéb pontjain lévő két másik hőmérő 35 ºC-ot jelez. Egyes szakértők szerint a hibás hőmérő bizonyítja, hogy a TEPCO nem ismeri a leolvadt fűtőelemek helyét vagy állapotát, és a hőmérsékletmérés módszere is hibás lehet. Ezenfelül arra is rámutattak, hogy amennyiben a másik kettő hőmérő is meghibásodik, akkor lehetetlen lesz nyomon követni a reaktoron belüli hőmérsékletet, mivel a magas sugárzási szint miatt nem lehet új műszereket telepíteni.
 
A TEPCO bejelentette, hogy a videofelvételek tanúsága szerint a Fukusima Daicsi 4-es reaktor pihentetőmedencéjében található fűtőelemek nem sérültek, bár a medencébe jelentős mennyiségű törmelék került a 2011. március 15-én történt hidrogénrobbanás eredményeképpen. A TEPCO a jövő év során 1500 fűtőelemet kíván eltávolítani a medencéből.
 
A TEPCO beismerte, hogy a 2011 júliusa és decembere között 22 alkalommal észlelt radioaktív vízszivárgást a csöveket átlyukasztó gyomok okozták a Fukusima Daicsi atomerőműben. A szabadban elhelyezkedő, mintegy 4 km hosszúságú csővezetéket azóta tartósabb anyagból készült csővezetékre cserélték.  
 
Szennyeződés (beleértve a gazdasági hatásokat és a humán expozíciót is)

Az Okinava prefektúrában elvégzett vizsgálatok a radioaktív cézium magas szintjét mutatták ki a Fukusima prefektúrából származó hamuval kevert vízből gyúrt tésztában. Bizonyos kesernyés ízek megszüntetése érdekében gyakran kevernek hamut a vízbe, majd ebből gyúrják a tésztát. A tésztában mért céziumszennyezés mértéke 258 Bq/kg volt. A japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium egészen november 18-ig nem állapított meg radioaktív határértékeket a faanyagokra vonatkozóan, arra pedig nem is gondoltak, hogy hamu is felhasználásra kerülhet az élelmiszerkészítés során. Az okinavai tésztát szennyező hamu alapanyagául szolgáló fát november 7-én szállították le.
 
A Mainichi Daily News újság által végzett új közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a Fukusima prefektúrában élő mezőgazdasági termelőket felháborította a Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium új kérése, miszerint korlátozni kell a rizs termesztését azokon a területeken, ahol a tavalyi termésben a radioaktív cézium szintje meghaladta a 100 Bq/kg-ot. A jelenlegi kormányzati határérték a rizs esetében 500 Bq/kg, azonban ezt 100 Bq/kg-ra módosítják áprilistól. Önkormányzati tisztviselők azt kérik, hogy a termesztést olyan területeken is engedélyezzék, ahol a céziumszint meghaladja a 100 Bq/kg-os szintet,  feltéve, hogy megtörtént a sugármentesítés, és minden zsák rizs radioaktív tesztelését is elvégezték.
 
Szennyezésmentesítés

Japán továbbra is küzd a tavalyi földrengés és cunami után visszamaradt hatalmas mennyiségű törmelék eltakarításával, hiszen számos önkormányzat nem veszi át feldolgozásra a törmeléket a sugárszennyezéstől való félelem miatt. Január 31-én Fukusima, Ivate, és Mijagi prefektúrában még mindig huszonkét és fél millió tonna törmelék volt.
 
Atomenergiával kapcsolatos egyéb hírek

Gregory Jaczko, az USA Nukleáris Biztonsági Hatóságának (NRC) elnöke volt az egyetlen, aki a múlt heti NRC-szavazás során a Southern Electric által Georgia államban létesítendő Vogtle erőmű két új reaktorának megépítéséhez szükséges jóváhagyás odaítélése ellen szavazott. Jaczko ismételten felszólította az atomenergia-ipart, hogy vegye figyelembe Fukusima tanulságait, azonban az NRC bizottsága semmibe vette aggályait. Jaczko így nyilatkozott:Tisztában vagyunk vele, hogy vannak dolgok, amiket meg kell oldanunk, dolgok, amiket meg kell változtatnunk, dolgok, amiket ki kell elemeznünk. Az, hogy mi most kiadjuk ezt az engedélyt, és azt mondjuk, hogy »ráérünk később foglalkozni ezekkel a kérdésekkel«, számomra olyan, mintha a szekeret fognánk a lovak elé... Véleményem szerint a hatóságnak elő kellett volna írnia a Vogtle erőmű számára, hogy teljesítse a fukusimai katasztrófát követően kialakított új követelményeket, mint például a kiégett fűtőelemek hűtőmedencéibe telepített jobb ellenőrző-berendezéseket előíró lehetséges követelményt.Azonban a hatóság nem így cselekedett. Mindeközben környezetvédő csoportok jogi úton igyekeznek megtámadni a döntést annak érdekében, hogy egy olyan környezeti hatástanulmány készüljön, amely immár a fukusimai katasztrófa tanulságait is figyelembe veszi.
 
Az NRC figyelmeztette a Southern California Edison által üzemeltetett San Onofre atomerőművet, amiért az több mint egy órás késéssel tájékoztatta a lakosságot a novemberben történt ammóniaszivárgásról. Az ammónia súlyos égési sérüléseket, tüdőirritációt és -károsodást, illetve halált okozhat.  Az NRC nyilatkozata szerint a szivárgás annak eredményeképpen történt, hogy az erőmű elmulasztottamegfelelően azonosítani, értékelni és helyrehozni a problémát, valamint követni saját belső eljárásrendjét. Az utóbbi időben számos biztonsági és eszközökkel kapcsolatos kihágás történt a San Onofre erőműben, beleértve a radioaktív vizet szállító csöveken tapasztalt jelentős mennyiségű szokatlan kopást is. A reaktort múlt héten le kellett állítani, miután azt észlelték, hogy az egyik csőből radioaktív anyag szivárog. Az erőmű tisztviselői beismerték, hogy egy kis mennyiség a légkörbe is kikerülhetett. Később ugyanazon a héten egy munkás a javítási munkálatok közben egy radioaktív vizet tartalmazó medencébe esett.

Pakisztán hat vagy több új nukleáris reaktor építése érdekében nukleáris technológiát és eszközöket kíván vásárolni Kínától. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások a végső szakaszba érkeztek. Jelenleg Pakisztán három nukleáris reaktorral rendelkezik.

 

Fukusimai nukleáris válság, '12. 02. 7–9. Gyorsjelentés .

2012.02.22. 21:16 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atom jelentés japán energia nukleáris sugárzás krízis fukushima fukusima

 Alább olvashatják a japán Fukusima Daiicsi atomerőműben zajló válsággal kapcsolatos legfrissebb hírösszefoglalónkat.

(Összeállította Christine McCann)

A japán nukleáris politikával kapcsolatos hírek

A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) megadni készül jóváhagyását a Fukui prefektúrában található Kansai Electric Oi erőmű 3-as és 4-es reaktorainak stressztesztjeihez, de ennek időpontját egyelőre még nem tűzték ki. Ezt követően a Nukleáris Biztonsági Hatóságnak (NSC) is jóvá kell hagynia az eljárást. Noda Josihiko miniszterelnök, Fudzsimura Oszamu kabinetfőnök, Edano Jukio, a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium vezetője, valamint Hoszonosi, a nukleáris válságok kezeléséért felelős miniszter fogja meghozni a végső döntést azt illetően, hogy a reaktorokat újra lehet-e indítani. Mindazonáltal nem világos, hogy erre mikor kerül sor. Bár a törvény nem írja elő, hagyományosan a helyi hatóságok adják meg az engedélyt a fennhatóságuk alatt álló nukleáris reaktorok újraindításához. Nisikava Isszei, Fukui prefektúra kormányzója azt nyilatkozta, hogy mindaddig nem adja jóváhagyását, amíg a kormány el nem készíti a nukleáris reaktorokra vonatkozó új biztonsági iránymutatásokat.

A japán Villamosenergetikai Társaságok Szövetsége azt nyilatkozta, hogy az atomerőművek üzemeltetői szellőzőnyílásokat fognak beépíteni a nyomottvizes reaktorokba a nukleáris vészhelyzetek esetére. Mivel a szellőzőnyílások segítségével a radioaktivitást a légkörbe lehet engedni, a szellőzőnyílásokat szűrőkkel látják el a szennyezőanyag kibocsátás csökkentése érdekében.

Sokan aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az előreláthatólag áprilisban létrehozandó új japán Nukleáris Szabályozó Hatóság (NRA) a tervek szerint átmenetileg ugyanabban az épületben kerül majd elhelyezésre, ahol a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium (METI) és a Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) is található. Az atomenergiával kapcsolatos ügyek szabályozásáért felelős Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökséget (NISA) számos támadás érte, mivel az atomenergiát támogató Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium (METI) égisze alatt működik. Az új ügynökséget eredetileg egy új épületben kívánták elhelyezni, a tisztviselőknek azonban komoly nehézséget okoz, hogy egy olyan földrengésbiztos, 6000 négyzetméteres, egy épület alsóbb szintjén található helyszínt találjanak, amely egyúttal a Miniszterelnöki Hivatalhoz is közel van. Bíznak benne, hogy nyárra egy állandó helyre költözhetnek.
 
A nyilvántartások tanúsága szerint a takahamai (Fukui prefektúra) városi közgyűlés helyettes szóvivője, aki oly erőteljesen lobbizott a takahamai atomerőmű reaktorainak újraindításáért, a tulajdonosa egy olyan fémfeldolgozó vállalatnak, amely legalább 700 millió jent kapott nukleáris energiával kapcsolatos szerződések alapján. Avano Akio közgyűlési képviselő kitart amellett, hogy a pénz és a szerződések nem befolyásolták döntését. A Takahama erőművet a Kansai Electric üzemelteti.
 
A japán közszolgálati televíziós csatorna, az NHK által elvégzett felmérés szerint a japán önkormányzatok több mint 70 %-a vonakodik újraindítani az ország nukleáris reaktorait. A válaszadók aggodalmukat fejezték ki a biztonsággal kapcsolatban, és egyúttal szeretnék, ha a Fukusima Daiicsi erőműben történt katasztrófa okait megállapítanák, a tanulságokat levonnák, és ennek megfelelően új kormányzati szabályokat hoznának a biztonságra vonatkozóan.
 
Taszaka Hirosi, a korábbi miniszterelnök, Kan Naoto különleges tanácsadója, figyelmeztet, hogy a fukusimai nukleáris válságnak még messze nincs vége. Taszaka, aki maga is nukleáris mérnök és jelenleg a Tama Egyetemen tanít, azt állítja, hogymindez kinyitotta Pandóra szelencéjéta nukleáris iparágon belül. Taszaka különösképpen a pihentetőmedencékkel kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, melyeket kevésbé biztonságos védelemmel láttak el, mint a reaktorokat, és amelyek lassan elérik tárolási kapacitásuk felső határát.
 
Az amerikai Nukleáris Biztonsági Hatóság (NRC) által közzétett tavaly márciusi e-mail levelezés feltárja a hatóság tanácstalanságát a japán kormánytól kapott zavaros információkkal kapcsolatban, valamint, hogy milyen komoly belső nézeteltérések voltak az eszkalálódó katasztrófa helyes kezelését illetően. Edwin Lyman, az Aggódó Tudósok Szövetségének nukleáris szakértője szerint az e-mailek pontosan érzékeltetik abizonytalanság és zűrzavar szintjét ... és mutatják azt is, hogy még az amerikai szakértők között is komoly nézeteltérések voltak azt illetően, hogy mi is történt, illetve, hogy mik a legmegfelelőbb válságkezelési intézkedések.A levelezésből az is kitűnik, hogy a Nukleáris Biztonsági Hatóság (NRC) komolyan aggódott a Vermont Yankee nukleáris reaktor engedélyének meghosszabbításával kapcsolatos döntése kapcsán (mely döntés március 16-ra volt napirendre tűzve) várható lakossági reakciók miatt. A látszatra sokat adó hatóság végül március 21-re halasztotta a bejelentést.

Egy atomenergia-ellenes népszavazás kiírásáért küzdő tokiói csoport bejelentette, hogy a népszavazás kiírásához elegendő aláírást gyűjtött össze. A csoport, mely magátDöntsünk közösen népszavazáson az atomenergiárólnévvel illeti, eddig 216 063 aláírást gyűjtött össze, de reményeik szerint a hét végére átlépik a 300 000-es számot. Amennyiben legalább 214 236 aláírás (azaz a szavazásra jogosult tokióiak egyötvenede) érvényesnek minősül, az atomenergia hasznosításával kapcsolatos népszavazásról szóló petíciót Isihara Sintaró kormányzó elé fogják terjeszteni.

Mindeközben a Nobel-díjas regényíró, Óe Kenzaburó által vezetett csoport a következő hónapokban gyűléseket szervez szerte Japánban azzal a céllal, hogy 10 millió aláírást gyűjtsenek össze a nukleáris energia mindennemű formájának betiltása mellett Japánban.

A reaktor állapota

A 2-es reaktor hőmérséklete a korábbi 73,3 ºC fokos csúcsról tovább csökkent és 66,8 ºC-on stabilizálódott. A hőmérséklet azonban még így is több mint 20 fokkal magasabb, mint múlt héten, hiszen január 27-én 45 ºC-ot mértek. A TEPCO óránként 3 tonnával megnövelte az üzemanyag hűtése érdekében a reaktorba fecskendezett víz mennyiségét. A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) ösztönzésére bórsavat permeteztek a vízbe a kritikusság létrejöttének megakadályozása érdekében (a kritikusság azt a pontot jelenti, amikor beindulnak az önfenntartó nukleáris reakciók). Közel egy évvel a katasztrófa után a reaktor közelében a sugárzási szint még mindig olyan magas, hogy a munkások nem tudják a reaktorokat megvizsgálni, és fogalmuk sincs a leolvadt fűtőelemek helyéről vagy állapotáról.
 
A TEPCO alkalmazottai távirányítású víz alatti kamerákkal vizsgálják a 4-es reaktor pihentetőmedencéjét. Ezzel a munkálattal kívánják előkészíteni a fűtőelemek eltávolítását, melyet a remények szerint 2014 márciusában tudnak majd megkezdeni. A medencében 1535 kiégett fűtőelem található.

Szennyeződés (beleértve a gazdasági hatásokat és az emberek sugárzásnak való kitettségét is)

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a Fukusima Daiicsi erőmű közelében az elmúlt időszakban tapasztalt légköri sugárzás csökkenést az erős havazás okozta, és a sugárzási szint a olvadását követően feltehetően újra meg fog emelkedni. Véleményük szerint a átmenetileg blokkolja a felszínen található sugárzást.
 
A japán kormány arra kéri a Fukusima prefektúrában élő mezőgazdasági termelőket, hogy ne ültessenek rizst azokon a területeken, ahol a cézium szintje a tavalyi termésben meghaladta a 100 Bq/kg szintet. A mezőgazdasági termelők csalódottságuknak, illetve elkeseredésüknek adnak hangot amiatt, hogy a nukleáris katasztrófa veszélyezteti megélhetésüket.

Az Erdőgazdálkodási és Faipari Termékek Kutatóintézetének tudósai a radioaktív cézium 19 000 Bq/kg-os szintjét mérték a Fukusima Daiicsi erőműtől 30 km-re található Kavaucsi faluban begyűjtött földigilisztákban. A kutatók aggódnak, hiszen igen sok faj táplálkozik gilisztákkal, így a radioaktivitás az egész táplálékláncot érintheti. A kutatóintézet tovább figyeli a cézium szintet a gilisztákban.

A Fukusima Daiicsi erőmű közelében található madárpopulációt számláló ornitológusok a madárpopuláció meredek visszaesését regisztrálták, nagyobb visszaesést, mint amit az 1986-os csernobili nukleáris leolvadás után észleltek. Timothy Mousseau, a Dél-Karolinai Egyetem biológusa, a tanulmány társszerzője szerint a madarakkülönösen érzékenyek a radioaktív szennyeződésre.

Atomenergiával kapcsolatos egyéb hírek

Az antinukleáris aktivisták nagy örömére Martin Kuba, Csehország ipari és kereskedelmi minisztere bejelentette, hogy az ország temelíni erőműjében a tervezett 18 helyett mindössze kettő nukleáris reaktort fognak megépíteni. Kuba azt nyilatkozta, hogy az eredeti tervgazdasági szempontból ésszerűtlen volt.

Fukusimai nukleáris válság, '12. 01. 27–30. Gyorsjelentés .

2012.02.07. 18:54 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atom jelentés japán energia nukleáris sugárzás krízis fukushima fukusima

(Összeállította Christine McCann, korábbi hírek: http://www.greenpeace.org/international/en/news/Blogs/nuclear-reaction/ )

Itt a legfrissebb hírösszefoglalónk a Japán Fukusima Daiichi  atomerőműben ma is folyamatban lévő krízisről.

Az atomenergiával kapcsolatos politikai helyzet Japánban

Az atomipar azon figyelmeztetése ellenére, hogy Japán áramszünetekkel fog szembesülni, ha a nukleáris reaktorokat nem indítják be a nyáron, Yukio Edano – a Gazdasági, Kereskedelmi, és Ipari Minisztérium vezetője – elmondta, ő nem számít áramkimaradásokra, még akkor sem ha az összes reaktort leállítják az országban. Habár Yoshihiko Noda miniszerelnök jelezte, hogy újraindítana reaktorokat, helyi vezetők heves ellenállást tanúsítottak, és elmondták, hogy nem fogják jóváhagyni a lépést.

A Shiga Prefektúrában elvégzett nukleáris katasztrófa szimulációs teszt mutatja, hogy kevésnek bizonyulhat a kormány által bejelentett kiterjesztése, az úgynevezett Sürgősségi Védelmi Művelet Tervező Zónának (UPZ) – ami  egy 30 km-es zóna, amelynek lakosait felszólítják, hogy maradjanak otthon vagy evakuálják őket nukleáris katasztrófa esetén –. A Shiga szimuláció, melynél figyelembe vettek radioaktív szinteket, időjárási megfigyeléseket és földrajzi változókat, kimutatta, hogy a radioaktív felhő akár 42 km-re is kiterjedhet; ez megnövelné a potenciális evakuáltak számát 42000-re az eredeti 13000-ről. A kormány várhatóan áprilisban jelenti be, hogy az eredeti 10 km-es zónáról 30 km-esre növeli a UPZ zónát.

Néhány atomenergia szakértő kritizálja Japán stressz tesztjét (amely a nukleáris erőművek természeti katasztrófák elleni ellenálló képességét hivatott felmérni, beleértve a földrengéseket és a szökőárakat), állítva, hogy a folyamatot elkapkodták és túl korai lenne az, hogy biztonságosan újraindítsák a jelenleg leállított, nem termelő  reaktorokat. Masashi Goto, aki korábban nukleáris erőműveket tervezett és most a Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) Tanácsadó Testületének tagja, kritizálta a tesztek véghezviteli módját. „ Az igazság az, hogy a felügyelők csak a reaktorok felépítését figyelik, és utána számítanak bele lehetséges problémákat, mint a földrengés vagy a szökőár… nem vesznek figyelembe olyan különböző működési hiányosságokat, beleértve emberi tényezőket és eszközök meghibásodását, amelyek egy katasztrófa során előfordulnak.” Egy másik Tanácsadó Testületi tag, Hiromitsu Imo, a Tókiói Egyetem emeritus professzora, panaszkodott a nukleáris ipar és a NISA tanácsadóinak összejátszása miatt. „A tesztelés menete pontosan ugyanaz, mint amit a márciusi földrengés előtt használtak” – mondta. „Ugyan azok a professzorok vezetnek kutatásokat, népszerűsítik a nukleáris ipart és egyben ők a tanácsadói a nukleáris biztonsági ügynökségnek. Függetlenségről szó nincs.”

”A NISA szakemberei bevallották, hogy elmulasztották megosztani az energia vállalatokkal, a Japán Atomenergia Bizottsággal és a nyilvánossággal azt a titkos amerikai veszélyelhárítási tervet, ami arról szól, hogy mit kell tenni energiahiány esetén az atomerőművekben. Az úgynevezett B.5.b. tervet, amelyet a 2001-es World Trade Centerre mért támadás után állítottak össze, 2006-ban és 2008-ban mutatták be a japán tisztviselőknek, körvonalazva a lehetséges intézkedéseket teljes energiaveszteség esetén. A NISA most bevallja, hogy az információ megosztása csökkenthette volna a fukusimai nukleáris katasztrófa hatásait, mivel értékes időt nyerhettek volna a zónaolvadás előtt.

 

A NISA tisztviselői viszont úgy gondolták, hogy az energiaveszteség nem volt reális veszély, így „polcra tették” a terveket.

15-ből 10 állami szervezet megbukott egy  felülvizsgálaton, ahol ennek a 15, a fukusimai nukleáris katasztrófa helyzetet kezelésére korábban összegyűlt szervezetnek az eljárásait vizsgálták. Rámutattak, hogy, hogy közülük 10 nem tett eleget a japán törvényi előírásoknak, mivel nem tudtak felmutatni a megbeszéléseikről jegyzőkönyveket, se öszzefoglalókat. Yoshihiko Noda miniszerelnök bocsánatot kért az átláthatóság hiányáért. Kritikusok panaszkodtak, hogy így fontos katasztrófa-kezelési tanuélságok,leckék vesztek el.

METI arra bíztatja a nukleáris energia elleni aktivistákat, hogy vigyék el sátraikat a minisztérium területéről, de a tisztviselők hozzátették, hogy nem fogják rákényszeríteni a demonstrálókat a létesítmény elhagyására. Az aktivisták –akikkövetelik, hogy a kormány és a nukleáris áramszolgáltatóktartózkodjanak az üzemen kívüli reaktorok újraindításától – a katasztrófa hat hónapos évfordulója óta tiltakoznak itt, és azt állítják, addig nem távoznak, amíg követeléseiket nem teljesítik. „Soha nem fogunk önkéntesen távozni, hacsak a kormány meg nem fogadja, hogy nem indítja újra a nukleáris erőműveket”- ígérte az egyik tiltakozó.

TEPCO

A Tokyo Electric Power-t (TEPCO) az idei második legrosszabb vállalatként szavazták meg egy közvéleménykutatás során, amelyet a Greenpeace és a Berne Declaration szponzorált, és amely az éves Public Eye Award részét alkotja. A svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórummal összefüggésben évente kiosztott díj célja, hogy „emlékeztesse a vállalatokat, hogy a szociális és környezeti vétségeknek vannak következményei”.

88.000 szavazat érkezett a TEPCO javára, kiemelve, hogy a cég „nagyban elhanyagolta az atomerőműveistrukturális védelmét, hogy csökkenthesse a költségeit”, és hogy végül is ez vezetett a 3 nukleáris zónaolvadáshoz a Fukusima Daiichi erőműben.

Több japán bank is véglegesítené a TEPCO-nak szánt kölcsönöket, miután annak szakemberei megegyeztek az állami tőkeinjekció elfogadásában.  A szolgáltató várhatóan kérelmezni fog 1 billió yent, hogy fedezze a hőtermelésesen előállított áram  magasabb költségeit. Mostanáig a bankok vonakodtak a kölcsönök folyósításától, mivel a TEPCO fizetésképességét megkérdőjelezték.

A Nukleáris Károkért Felelősséget Vállaló Japán Alap kritizálja a TEPCO-t a bejelentett 17%-os vállalati áremelésért. Az Alap szakemberei megkérdőjelezték a kalkulációkat, melyeket a TEPCO használt, hogy megállapítsa a többletet, mondván, hogy a szolgáltató nem tette meg a megfelelő erőfeszítéseket a költségek csökkentésére mielőtt megpróbálná áthárítani azokat a fogyasztókra. Habár az Alap nem hivatott a TEPCO elektromos árképzésének  felügyeletére, de van hatásköre ellenőrizni az átszervezést.

Megtorpantak a kormány törekvései a TEPCO energiafejlesztési és átviteli funkcióinak két entitásba való szétválasztására, mivel az országgyűlés tagjai más sürgős politikai kérdésekre fordítják figyelmüket, beleértve a fogyasztási adó emelését. Közben néhány pénzügyminisztériumi  tisztviselő megkérdőjelezi a TEPCO államosításának értelmét, mondván, hogy ezzel a kormány – és végül az adófizetők – még nagyobb gazdasági kockázatot vállanak, ha egy másik nukleáris katasztrófa történik.

OAH befalazás

2011.10.01. 21:45 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: demonstráció atomerőmű paks tiltakozás

Másfél méteres falat emeltek az Országos Atomenergia Hivatal főbejárata elé a Greenpeace aktivistái, hogy így tiltakozzanak a Paksi Atomerőmű állapota miatt. 

www.greenfo.hu/hirek/2011/09/21/greenpeace-aktivistak-befalaztak-az-orszagos-atomenergia-hivatal-fobejaratat

www.origo.hu/itthon/20110921-befalaztak-a-orszagos-atomenergia-hivatal-fobejaratat-aktivistak.html

index.hu/belfold/2011/09/21/a_greenpeace_befalazta_az_atomenergia_hivatal_bejaratat/

Magyar nem az atomenergiára

2011.09.15. 23:41 | Atom Antal | 2 komment

Címkék: atomenergia építés paks tiltakozás

A magyarok kétharmada nem támogatja sem az atomerőmű-bővítést, sem a paksi élettartam hosszabbítást. 

Teljes cikk az Origo honlapján:
 

 

Japán atomipar-leállás

2011.08.12. 15:24 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: japán atomenergia atomkatasztrófa fukusima

66 évvel a nagaszaki atomtámadást, és fél évvel a fukusimai katasztrófát követően Nagaszaki polgármestere végre felszólította az országot az atomipar-leállítására.

www.hir24.hu/kulfold/2011/08/09/a-nagaszakii-atomtamadasra-emlekeztek/

 

A magyarok nem támogatják az atomot

2011.06.21. 19:18 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: atomenergia paks tiltakozás atomipar

A felmérés szerint a magyarok még a japánoknál is jobban elutasítják az atomenergiát. A magyarok 59 százaléka ellenzi az atomenergiát. 62 százalékunk nem szeretne további nukleáris bővítéseket és 80 százalékunk átmeneti erőforrásként tekint az atomra.

magyarinfo.blog.hu/2011/06/20/nekunk_atomkatasztrofa_kell

Miért kell azonnal leállítani a paksi erőmű bővítésére irányuló munkálatokat?

2011.06.17. 19:28 | Atom Antal | 9 komment

Címkék: atomerőmű építés paks

Jávor Benedek és Pogány Anikó (LMP-s képviselők) írása a paksi bővítés leállításáról. 

index.hu/velemeny/olvir/2011/06/17/miert_kell_azonnal_leallitani_a_paksi_eromu_bovitesere_iranyulo_munkalatokat/

Elengedhetetlen a nukleáris leszerelés

2011.06.17. 19:26 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: paks atomipar atomkatasztrófa fukusima

Rohonyi Péter, a Greenpeace kampányfelelőse interjút adott az ATV-nek.

atv.hu/videotar/20110616_elengedhetetlen_a_nuklearis_leszereles

Greenpeace sajtóközlemény

2011.06.14. 17:12 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atomenergia demonstráció akciónap

Fotó és sajtóközlemény a Greenpeace mai parlamenti akciójáról:

greenpeace.hu/hirek/p1/rkezdo/i337

Greenpeace „felszólalás” a Parlamentben

2011.06.14. 15:10 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: atomenergia demonstráció atomerőmű tiltakozás

Az Országháza nem a nukleáris ipar háza, ez is lehetett volna a mottója a Greenpeace mai figyelemfelkető akciójának. Aktivisták ma délután a parlamenti ülés közben „Nincs biztonságos atomenergia” feliratú bannert feszítettek ki a sajtópáholyról.  Az akció célja a képviselők figyelmének felhívása volt, hogy a paksi üzemidő hosszabbítás helyett az ország menjen a biztonságos, költséghatékony, zöld beruházások irányába. Reméljünk döntéshozóink megfontolják a megújulók szerepének bővítését, és nem teszik függővé nemzetünk további energiabiztonságát a veszélyes, szovjet típusú atomerőművektől.  

Fukusima sugárzóbb, mint valaha

2011.06.04. 14:29 | Atom Antal | 1 komment

Címkék: japán szennyezés radioaktiv atomkatasztrófa fukusima

A legmagasabb sugárzási szintet mérték a Fukusima-1-es atomerőműben a márciusi katasztrófa óta, közölte szombaton a földrengés és szökőár következtében megrongálódott erőmű üzemeltetője. 

Teljes cikk:

index.hu/kulfold/2011/06/04/megugrott_a_sugarzas_szintje_a_fukusimai_1-es_reaktorban/

Atommentes Németország

2011.05.30. 20:17 | Atom Antal | 3 komment

Címkék: németország megoldás atomenergia atomerőmű

A nap legjobb antinukleáris híre, hogy a német kormány meghozta a várva várt döntést: 2022-re véglegesen leállnak az atomenergia termeléssel. A meglévő erőműveket fokozatosan zárják be, az utolsó kettőtől a terv szerint a 2022-es év végén vesznek örök búcsút. Éljen az atomenergia mentes német példa! És vajon érdemes-e a mi döntéshozóinknak még mindig 3000 milliárd forintot felemésztő paksi üzemidő hosszabbításban és új reaktor építésben gondolkodniuk?

Angol nyelvű cikk:

www.bbc.co.uk/news/world-europe-13592208

· 1 trackback

A Greenpeace nézőpontja az atomerőművek terheléses tesztjét illetően

2011.05.25. 11:09 | Atom Antal | Szólj hozzá!

Címkék: megoldás megújuló atomipar

Az Európai Bizottság és az atomerőművek üzemeltetői hagyományosan rossz átláthatósággal rendelkeznek. Emiatt a Greenpeace továbbra is szkeptikus marad az európai atomerőművek tervezett stressztesztjével kapcsolatban. A valódi teszteknek kötelezőeknek, átláthatóaknak, függetleneknek kellene lenniük, és a jelenlegi biztonsági tesztek szintjén túl kellene mutatniuk, amely szintet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a legkisebb közös többszörös elve alapján határozta meg. A tesztek folyományaként az azon megbukó erőműveket mihamarabb be kellene zárni.

A veszélyes hulladék és az atomfegyverek elterjedésének problémakörein túl, minden atomerőmű biztonsági kockázatokat hordoz. A földrengések, beleértve a kisebbeket is, csak egyike a lehetséges fenyegetéseknek. A viharok és a technikai problémák veszélyhelyzeteket teremtettek svéd (Forsmark) és francia (Blayais) atomerőművekben. A Greenpeace úgy véli, lehetetlen minden ilyen fenyegetést kizárni, és hogy az atomenergiát minél hamarabb ki kell vezetni a megújuló energiák javára. Az atomerőműveknek a tervezett élettartamukon túli működtetését tervezi többek között Magyarország, Csehország, Németország, Franciaország és Bulgária.

A Német Űrkutatási Központ Energiaforradalom című tanulmánya bemutatja, hogy Európa képes 97%-ban átállni a megújuló energiaforrásokra 2050-re. A tanulmányból az is kiderül, hogy kevesebb mint felére csökkenthetjük az atomenergia mennyiségét 2020-ra. Ez 73 GW-tal kevesebb atomenergiát jelent, másképpen körülbelül 75 reaktor leállítását, amelyek helyét főleg a szélenergia, a biogáz és a napenergia venné át.

A Greenpeace EU-s atompolitikai tanácsadója, Jan Haverkamp azt mondta: „Továbbra is együtt érzünk azokkal, akik kénytelenek átélni a Japánban történt katasztrófákat. Európának fel kell ismernie, hogy nem kell egy nagy földrengés ahhoz, hogy egy hűtési problémából eredő atomkatasztrófa történjen. Európa reaktorainak körülbelül a fele különös figyelmet igényel. Csak a jövőben fog kiderülni, hogy az atomerőművek tervezett stressztesztje több lesz-e, mint egy fügefalevél a szokásos üzleti tevékenységen. Emiatt az európai kormányoknak először a nukleáris biztonsági szabályzások újjáalakításához kellene ragaszkodniuk, ezután pedig egy atommentes jövő felé kellene irányítaniuk minket.”

· 1 trackback